Cégismertető

A Technic-Soft Kft. magyar tulajdonú műszaki fejlesztő, gyártó és forgalmazó cégként 1989 óta van jelen a garázsipar termékeinek piacán.

A Kft. elsősorban a közúti gépjárművek vizsgáztatása során használt berendezések, valamint a hozzájuk kapcsolódó szoftverek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik (görgős fékerőmérő, holtjáték illetve lengéscsillapító vizsgáló berendezések stb.).

Magyarország több mint 800 javítóműhelyében és műszaki vizsgabázisán működnek berendezéseink, illetve a cégünk által kifejlesztett Windows alapú, elektronikus, joghatályos mérőrendszerünk, melyek egyaránt alkalmasak személygépkocsik és tehergépkocsik diagnosztikai vizsgálatára. Tevékenységünk fontos részét képezi a nem elektronikus fékerőmérő berendezések átalakítása is.

Az általunk kifejlesztett - a magyar hatóságok jóváhagyásával működő -mérőrendszerünket üzemelteti többek között a Közlekedési Felügyeletek vizsgaállomásainak nagy többsége, valamint egyik legjelentősebb partnerünk, a Magyar Honvédség is. Ezen kívül beszállítói vagyunk még a rendőrségnek, határőrségnek, közlekedési vállalatoknak és a Magyar Autóklub műszaki állomásainak.

Folyamatosan nyomon követjük a közlekedési hatóságok előírásait, az aktuális jogszabály változásokat, melyeknek megfelelően módosítjuk programjainkat. Termékeinket - szükség esetén - egyedi igényeknek megfelelően is át tudjuk alakítani.

Tatabányai telephelyünkön szakképzett csapattal, jól felszerelt forgácsoló, lakatos és műszerész műhelyekkel rendelkezünk, így fő tevékenységünkön kívül bármilyen egyéb irányú fémmegmunkálási és műszaki tervezési, fejlesztési munkát is vállalunk partnereink részére.